Címkék
erotikus fodrászat (0), fodrászat (2), fodrászok (1), szexi fodrászlány (3), topless fodrászat (5),
Botrány egy tervezett szalon miatt
Komoly botrány tört ki Norwich City-ben, ahol a jelenleg üzemelő Qube Bar beadta kérését a hivatalos szerveknek miszerint szeretnék szolgáltatásaikat topless fodrászattal és stylist-al bővíteni. A város szórakoztató-negyedében nem kimondottan örültek az ötletnek.

A kérelmező Rebecca Bird tervei szerint a topless fodrászat 12-19 óráig lenne nyitva hétfőtől péntekig szombaton pedig 10-03-ig. A legnagyobb ellenállást a szinte szomszédos borbély üzlet mutatta, akinek vezetője Gary Thompson szerint az egész ötlet nevetséges. Elmondása szerint már voltak példák Sydneyben, Liverpoolban, Galsgow-ban Milton Keynes-ben, azonban azok az üzletek is csődbe mentek ezért nem látja értelmét, hogy ide is nyíljon hasonló szolgáltatói egység.
A városi tanácsos Lesley Grahame elmondta, hogy a lakosság felöl is érkeztek panaszok a tervek irányába. A nyugtalanságot a szexuális szórakoztatás megjelenésével indokolták Norwich-ben. A lakosság kényelmetlenül érezné magát a félmeztelen dolgozók láttán főleg, hogy a szalon már délután is nyitva lenne.
Arról egyelőre nem lehet semmit tudni, hogy csak női vagy férfi alkalmazottjai lennének a szalonnak, de az ügy mellett és ellen is indult már csoport a Facebookon.
Kapcsolódó bejegyzések
- A hónap szexi fodrásza - Alexa · 2012. január 04.
- Mikulás party a Club49-ben · 2011. december 06.
- Topless fodrászat és kortárs művészet · 2011. november 21.
- Megnyitottuk oldalunkat · 2011. november 01.